VidiShop molvidi.hu Alba Liga
2018. Június 25. 09:50  -  Guber Péter   -   Fotó: vidi.hu
SZURKOLÓI
Jegyinformációk a Vidi első hazai BL-selejtezőjére

Július 17-én, kedden 20:15 órakor fogadjuk a luxemburgi Dudelange együttesét Felcsúton.

Csapatunk a Bajnokok Ligája első selejtezőkörében 2018. július 17-én, 20:15 órakor fogadja a luxemburgi F91 Dudelange együttesét a Pancho Arénában. Az odavágóra egy héttel korábban, július 10-én kerül sor.

Kérjük szurkolóinkat, hogy mindenképp elővételben vásárolják meg a belépőjüket, így nem csak a helyszíni jegyárnál kedvezményesebben juthatnak hozzá, de elkerülhetik a mérkőzésnapi sorban állást is! 
 

A BL-jegyinformációkkal és helyszínekkel kapcsolatos tudnivalókat itt gyűjtöttük össze!

Elővásárlási lehetőség - Őrizze meg jegyét, érdemes!

Azon szurkolók számára, akik tavaszi bérlettel rendelkeztek, június 25. és 29. között elővásárlási lehetőséget biztosítunk a Dudelange elleni összecsapásra.

Felhívjuk figyelmüket, hogy a mérkőzésre váltott jegyüket lehetőség szerint őrizzék meg, mivel a későbbi körök folyamán ennek felmutatásával juthatnak majd elővásárlási lehetőséghez!

Tudnivalók az első selejtezőkörre

2018-as tavaszi bérlettel rendelkező szurkolóinknak elővásárlási lehetőséget biztosítunk június 25. és június 29. között, amennyiben bemutatják bérletüket! Fontos, hogy a bérletnek és a jegynek azonos névre kell szólnia! A bérletes helyeket június 29-én, 17:30-kor felszabadítjuk, ettől az időponttól kezdve minden szabad helyre lehet majd vásárolni, addig tavaszi bérlettel nem rendelkező szurkolóink a többi helyre tudnak jegyet váltani.

Bajnokok Ligája-selejtező (Q1) JEGYÁRAK Elővételben vagy online Mérkőzésnapon a helyszínen
Teljes árú 2800 5600
Kedvezményes (hölgy, nyugdíjas, diák) 2000 4000
Gyerek, 14 év alatt 1000 2000

 

Őrizzék meg jegyeiket, érdemes!

 

Szurkolóink klubkártyával online is megvásárolhatják jegyüket az F91 Dudelange elleni találkozóra, az alábbi linkre kattintva:
 

Online ide kattintva vásárolhatja meg belépőjét!


A Bajnokok Ligája mérkőzéseire a fenti jegyárak a hazai szektorban található helyekre érvényesek. Az online és TEX partnereknél történő elővételi vásárlás során a hazai szektorokba vidis klubkártya, a 4J szektorba MLSZ futballkártya vagy más csapatok klubkártyája szükséges.


Jegyvásárlás:

  • az eddig megszokott módon, a VidiShopban klubkártya nélkül is megvásárolhatók a jegyek, de klubkártyával jelentősen lerövidül a vásárlás ideje.
  • Fehérváron 10 helyen, országosan több mint 300 TEX partnerirodában kaphatók a Vidi-jegyek (a teljes listát ide kattintva olvashatja). A TEX partnereknél történő belépőjegy vásárláshoz klubkártya felmutatására is szükség van.
  • A legkényelmesebben és legolcsóbban interneten, a meccsjegy.mlsz.hu oldalon lehet jegyeket vásárolni. Az internetes vásárláshoz klubkártya vagy futballkártya szükséges. Váltsa ki klubkártyáját minél előbb a kényelmes bejutás érdekében, a klubkártya információk itt olvashatók
  • a Pancho Aréna pénztárai a Bajnokok Ligája meccsek előtt 2 órával nyitnak, így a helyszínen is lehetőség lesz klubkártya felmutatása nélkül a belépők megvásárlására, de javasoljuk, hogy ne hagyják a meccsnapra a belépők megvásárlását!
  • Klubunk csak névre szóló jegyet értékesít a hazai BL-selejtező mérkőzésekre. Ez azt jelenti, hogy a mérkőzésekre belépő szurkolóknak a jegy megvásárlásakor meg kell adniuk nevüket, születési helyüket és születési idejüket!

A legfontosabb dátumok
 

KÖR SORSOLÁS DÁTUMA ELSŐ MÉRKŐZÉS VISSZAVÁGÓ
1. Június 19. Július 10. Július 17.
2. Június 19. Július 24-25. Július 31. - Augusztus 1.
3. Július 23. Augusztus 7-8. Augusztus 14-15.
Rájátszás Augusztus 6. Augusztus 21-22. Augusztus 28-29.

 

MOL Vidi FC - Minden jog fenntartva
A webhely cookie-k segítségével nyújtja a szolgáltatásokat, szabja személyre a hirdetéseket és elemzi a forgalmat. Emellett a felhasználási adatokhoz a Google is hozzáférhet. A webhely használatával elfogadja a cookie-k használatát. További részletek